csepreghy nándor

2016. május 17. 08:57 | Portfolio

Csepreghy: bevállaljuk a kockázatot, elmegyünk a falig

"Egészen addig, amíg mi eredményként tudjuk felmutatni, amit ígértünk, a Bizottság számára indifferensnek kell lennie, miként érjük el céljainkat. Ugyanígy nincs köze az Európai Bizottságnak ahhoz sem, hogy adunk-e 50 százalék pályázati előleget a pályázó cégeknek és önkormányzatoknak vagy sem, hiszen ezt mi a saját magunk költségvetési kockázatára tesszük meg" - többek között ezt hangsúlyozta a Napi.hu-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint a vitás ügyekben várhatóan elmegy a falig a kormány, "a nemzeti érdekek érvényesítését tekintve eddig is felvállaltunk konfliktusokat Brüsszellel szemben, ezt a továbbiakban is megtesszük".

2016. április 29. 18:19 | MTI, Portfolio

100 milliárdos élelmiszeripari EU-támogatást jelentett be Lázár (2.)

A szakmai egyeztetéseket követően 100 milliárd forint támogatást kaphat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásaiból az élelmiszeripar; erről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón. A bejelentésnek már volt előzménye, a kormány részéről Csepreghy Nándor miniszter-helyettes az elmúlt hetekben már előrevetítette, hogy a kormány mindenképpen szeretné segíteni az élelmiszeripari cégeket, beleértve a közepes méretűeket is.

2016. április 22. 16:01 | Portfolio

Mitől lesz jobb, ha lehallgatjuk az EU-pályázatok értékelőit?

Egyelőre nem látszik, hogy mitől lesz igazán jobb az uniós pályázatok új állami értékelési rendszere, az viszont biztos, hogy az érintett pályázatoknál lassul az eredményhirdetés és az EU-pénzek kifizetése is - derül ki a Portfolio által végzett rövid piaci körképből. A szakértők azt is feszegetik, hogy valóban célszerű-e háttérbe szorítani azokat, akik már régóta végeznek pályázatértékelést állami alkalmazottként, illetve tényleg ki kell-e zárni a nem állami alkalmazottakat az értékelésből, ha közben vállalnák a nemzetbiztonsági megfigyelést. További felvetés, hogy a nyilvános pályázatértékelői adatbázis ellenére is kialakulhatnak összejátszások, illetve bizonyos pályázatértékelői klikkek. Két szakértő azt is felvetette: megfontolandó lenne az állami (kiemelt), illetve önkormányzati (területi) pályázatokra is kiterjeszteni az értékelési rendszert, mert az objektív és átlátható pályázatértékelésre ott is nagy szükség lenne. A szakértői válaszokat a cégnév kezdőbetűi szerinti abc-sorrendben mutatjuk, az új rendszer jellemzőiről az alábbi cikkekben írtunk bővebben:

2016. április 20. 11:05 | Portfolio

Csepreghy: leáll a céges pályázatok értékelése, állami tőkeprogram készül

Az új állami pályázatértékelési rendszer felállítása során másfél-két hónapra leállítjuk a vállalkozói pályázatok értékelését, hogy ne belobbizással, vagy pénzfizetés nyomán nyerjenek a projektek, hanem a valós pontszámaik alapján - jelentette ki a Portfolio-KAVOSZ Nyugat-Magyarországi Gazdasági Fórumon tartott előadásában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt is elárulta, hogy készül egy állami garancia melletti kkv-s tőkejuttatási program és a büdzsé kedvezőbb helyzete miatt lesz lehetőség forrásokkal segíteni a közép-magyarországi uniós pályázatokból kiszoruló cégeket, illetve a magyar nagyvállalatokat is. Arra, hogy az új állami pályázatértékelési rendszer miatt leállhat a legnépszerűbb uniós pályázatok értékelése, múlt héten már felhívtuk a figyelmet, tegnap pedig az új rendszer főbb változásait mutattuk be egy nagyobb elemzésben:

2016. április 18. 14:20 | MTI, Portfolio

Összekapja magát Kaposvár Lázár figyelmeztetése nyomán

Hat pályázaton tervez 14,7 milliárd forintnyi területfejlesztési uniós forrást elkölteni Kaposvár, amelyből az elsőt múlt pénteken már be is adták - jelezte egy ma megtartott sajtótájékoztatón a megyei jogú város polgármestere. A jelek szerint Kaposvár valóban igyekszik minél hamarabb lekötni projektekkel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) neki szánt forrásokat, azt követően, hogy az elmúlt egy hónapban a Miniszterelnökség vezetése, Lázár János, illetve Csepreghy Nándor is a TOP-források minél előbbi lehívását, a projektek előkészítésének felpörgetését szorgalmazta.

2016. április 14. 19:20 | MTI

Átadták a milliárdokból felújított Hotel Füredet

Ma tartották a 4,6 milliárd forintból felújított Hotel Füred szállodát, amely projekt 2014 őszén indult és 1,6 milliárd forint kormányzati, illetve uniós támogatást is felhasználtak hozzá.

2016. április 11. 11:20 | Portfolio

Csepreghy: vállalniuk kell a lehallgatást az új pályázatértékelőknek

"Csak az értékelhet, aki szerepel a pályázatértékelő szaknévsorban. Múltját átvilágíthatják, beszélgetéseit a korrupció elkerülése érdekében lehallgathatják" és azt, hogy nemzetbiztonsági szempontból ellenőrizhető, "már az elején vállalnia kell, éppen a tisztaság érdekében" - többek között ezeket hangsúlyozta az új pályázatértékelői rendszer bevezetésének jellemzőiről Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az új rendszert azzal indokolta: "Úgy gondoljuk, mindezekkel nullára lehet csökkenteni az olyan, valójában nem létező cégek befolyását a piacon, amelyek azt hirdetik, hogy "segítik" a brüsszeli források megszerzését."

2016. április 06. 09:58 | Portfolio

Csepreghy: mindenképpen támogatjuk az élelmiszeripari középvállalatokat

"A kormány minden lehetőséget vizsgál, a hazai támogatásét is, de mivel még nem hozott végleges döntést", ezért a Vidékfejlesztési Operatív Program módosítása egyelőre csak az egyik lehetősége a probléma megoldásának - hangsúlyozta az élelmiszeripari középvállalatokkal kapcsolatos probléma kapcsán Csepreghy Nándor a Portfolio-nak.

2016. április 04. 15:19 | Weinhardt Attila

Csepreghy: hozzányúlunk egy másik fontos programhoz is

Indokolt az élelmiszeripari közepes méretű cégek uniós forráshoz juttatása is, így emiatt kezdeményezni fogja a kormány a Vidékfejlesztési Operatív Program formális módosítását - mondta el a Portfolio-nak Csepreghy Nándor a múlt pénteki pályázati tanácsadókkal történt második egyeztetésről. A Miniszterelnökség miniszter-helyettesének szavai szerint az itthon felpörgetett pályázati kifizetés miatt valóban megugorhat majd a következő években a pénzforgalmi államháztartási hiány, de ezt a létrejövő projektek adóbefizetése szűkíti, a tényleges deficitet pedig az intenzívebb lakossági állampapír értékesítés úgyis képes lesz majd finanszírozni. Jelzése szerint a 2020 utáni uniós támogatási rendszer jövője szempontjából egy jövő heti krakkói csúcstalálkozó ismét fontos lesz.

2016. március 31. 15:23 | Portfolio

Lázár üzent Sorosnak, 201 milliárdos vitánk van Brüsszellel

Hat ügyben összesen 201 milliárd forintos elszámolási vitánk maradt mostanra az Európai Bizottsággal a 2007-2013-as források kapcsán - jelezte a mai Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője szerint mivel ez az összes unós forrás 2 százaléka körüli tétel, ezért szavai szerint jó lenne, ha a Soros György pénzéből fenntartott magyarországi szervezetek abbahagynák a támadásokat és kivonulnának csapataik az országból. Egy reggeli tv-műsorban Csepreghy Nándor miniszter-helyettes még tíz vitás ügyről beszélt, és azt jelentette be, hogy ebből négy esetben egészen az Európai Bíróságig elvisszük a vitáinkat.

2016. március 28. 20:22 | Portfolio

Kiderült, mekkora EU-s keretet függesztettek fel most Magyarországnak

Csaknem 40 milliárd forintnyi uniós keret kifizetését blokkolja egy friss európai bizottsági döntés, az ügy pedig közvetlenül az Öveges-programbeli tanterem-felújításokkal függ össze, amelyek kapcsán mintegy 14 milliárd forintnyi tételről vitatkozunk az unióval - mondta el az RTL ma esti Híradójában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta a műsorban, hogy az ügy miatt legfeljebb néhány százmillió forintnyi támogatást nem utalnak majd el Magyarországra, illetve ezt a pénzt visszafizettetik majd az érintett iskolákkal.

2016. március 02. 11:22 | Portfolio

Januártól csökkennek a járulékok

Januártól csökkenni fognak a munkára rakódó járulékterhek - nyilatkozta a VS.hu-nak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.

2016. január 28. 14:15 | Portfolio

Tényleg kaphat a lakosság ingyen EU-pénzt energiahatékonyságra

A magyar lakosság tényleg kaphat vissza nem térítendő uniós támogatást az ingatlanok energetikai felújítására, de ez nem tényleges pénzbeli juttatásban nyilvánul meg, hanem a megkapott hitelhez kapcsolódó kamattámogatás formájában - ez körvonalazódik abból, amit a friss brüsszeli fejlemény alapján Csepreghy Nándor az ATV műsorában mondott.

2016. január 28. 11:46 | Portfolio

Csepreghy: akár 150 ezres leépítés is jöhet a közszférában (2.)

A politikai ciklus végéig nem 6 ezer, hanem 100-150 ezer fővel csökkenhet a közszférában dolgozók száma, mondta Csepreghy Nándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Három héttel ezelőtt Csepreghy azt mondta, hogy 2018-ig 100-200 ezer közalkalmazottat "át lehet terelni" a versenyszférába, így tehát most ezen a sávon belül tett újabb "előrejelzést".

2016. január 08. 11:23 | Weinhardt Attila

Kiugró teljesítménnyel indul a végső csatába Magyarország

Azzal, hogy az uniós támogatások kifizetési számlálója tavaly év végén 9194 milliárd forinton állt meg, és így a 7 évre járó keret mintegy 106 százalékát fizettük ki, Magyarország kiugró teljesítménnyel vág neki a következő bő egy évben zajló pénzügyi zárási folyamatnak. Ez amellett, hogy nagy esélyt ad nekünk a 2007-2013-ra járó források 100%-ának lekötésére, egyúttal nem jár érdemi államháztartási hiánykockázattal sem. Ehhez képest régiós versenytársainknál olykor megdöbbentő méretű és csaknem biztos uniós forrásvesztés mutatkozik. Bár a napokban meglepő magyar államháztartási számokat is megtudtunk, azt kijelenthetjük: távolról sem beszélhetünk év végi pénzszórásról.

2016. január 05. 14:45 | Portfolio

600 ezerrel kevesebb közalkalmazottat szeretne a kormány

Az állami bürokráciacsökkentésről nyilatkozott az ATV Start című műsorában Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Csepreghy szerint világos, hogy a jelenlegi magyarországi foglalkoztatási szerkezet nem tartható fenn, csökkenteni kell az állami szférában dolgozók számát. A miniszterhelyettes úgy véli, hogy még ebben a kormányzati ciklusban, vagyis 2018-ig 100-200 ezer közalkalmazottat "át lehet terelni" a versenyszférába.

2015. december 11. 10:55 | Portfolio

Már 120 milliárdos EU-s büntetésen túl van Magyarország (2.)

Az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága eddig már több mint 25 magyar ügyben talált olyan szabálytalanságokat, amelyek miatt több mint 400 millió eurónyi (kb. 120 milliárd forintnyi) pénzügyi korrekcióról állapodott meg a magyar hatóságokkal - jelezte egy mai budapesti szakpolitikai konferencián a DG Regio főigazgatója. Walter Deffaa egyúttal visszautasította azt, hogy hibázott volna a Bizottság az ún. Altus-ügyben, sőt azt hangsúlyozta, hogy valójában nincs is ilyen ügy. Ezt azzal indokolta, hogy a magyar hatóságok mindeddig nem tudtak megjelölni olyan konkrét (jog)szabályt, amelyet megsértett volna a brüsszeli testület, így vizsgálat sem indul a konzorciumi nyertes pályázat ügyében.

2015. december 09. 19:45 | Portfolio

Csepreghy előrehozta a holnapi kormányzati bejelentést (2.)

Megszületett a megállapodás a magyar kormány és a norvég állam között, így folytatódnak a Norvég Civil Támogatási Alap kifizetései - hozta előre a holnapra tervezett kormányzati bejelentést a mai "Átláccó" fesztiválon Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség államtitkára, miniszter-helyettese azért mondta ezt el, mert a korrupciós világnap alkalmából rendezett konferencián egy oknyomozó újságíró rákérdezett az alap kifizetése körüli fejleményekre. Csepreghy a közbeszerzési törvény újításaival és a közbeszerzések általános túlárazásával kapcsolatos kritikákra is reagált.

2015. december 08. 21:10 | MTI

Új vizsgálat kell az M4-es autópálya körüli kartellgyanú miatt

A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) új eljárást kell lefolytatnia az M4-es autópálya egy szakaszának építésével kapcsolatban, amelyben korábban nem állapítottak meg kartellezést - mondta Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az MTI-nek kedd este.

Részletes keresés